Segítség! Felújí­tunk 7. rész
Itt az ideje, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba!

vízkezelés építkezés
vízkezelés építkezés
Az új vízkezelési technológiáknak köszönhetően szerencsére már tudunk tenni azért, hogy közel tökéletes víz kerüljön az otthonunkba.
.

7. Itt az ideje, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba!

A korábbi adások szerves eleme volt a víz - bebizonyítottuk, hogy legyen szó a lakás-projekt bármelyik állomásáról könnyebben feltör a felszínre, mint hittük. Hűek maradva önmagunkhoz szerettük volna egy kicsit összeszedni az eddigi tapasztalatokat és végre tiszta vizet önteni a pohárba…

Hazánk szerencsére bővelkedik belőle így tudtunk is mihez nyúlni. Viszont, hogy pontosan hogyan is kerül bele a tiszta víz abba az ikonikus pohárba, az már egy nehezebb kérdés. Hiszen városonként, kerületenként változó milyen víz jut el végül otthoni rendszereinkbe, milyen vizet kapnak eszközeink és milyen vizet iszunk mi magunk. Persze, ahogy mindenre a tiszta és jó minőségű víz elérésére is megvannak a megfelelő módok!

vízkezelés építkezés

A vízkezelés témának nem is lehetne jobb szakértője, mint a Segítség felújítunk! rezidens szakértője: Komáromi Gábor a BWT mesterembere!

“Valamit kell és valamit tudunk is tenni, hogy tökéletes víz legyen” - azt, hogy milyen a víz minősége a lakóhelyünkön nagyon sok minden befolyásolja, de az új technológiáknak köszönhetően szerencsére már tudunk tenni azért, hogy közel tökéletes víz kerüljön az otthonunkba. Legyen szó bármelyik vízfelhasználási területről (ivóvíz, berendezésekhez használt víz és fűtéshez használt víz).

“Nagyon sokféle megoldás és berendezés van, de nincs abszolút megoldás.” Nincs egyetemes megoldás, ami mindenkinek megfelel, mert minden házban/lakásban speciális tulajdonságok és igények vannak a vízzel kapcsolatban - bizony optimalizált megoldásra van szükség… Amiben akár a BWT aquamesterei is tudnak segíteni. Hogy kik? Az epizódból kiderül!

“A rendszereket (...) üzemeltetni kell és fenn is kell tartani. Jó hír, hogy a vízkezelés terén is digitális forradalom van” 

Azzal hogy megvásárolunk és beszerelnek egy rendszert az sajnos nem elég, az üzemeltetés és karbantartás is hasonlóan fontos. Az analóg készülékek pedig már idejét múlttá váltak. Mi, a BWT-nél például egy olyan digitális megoldást kínálunk, amely végleg leveszi az üzemeltetés terhét a vállakról. Hogyan? Esetünkben (de persze sok más megoldás is létezik a piacon) egy applikációk segítségével a felhasználó és a szerviz is megkapja a figyelmeztetést és hibajelzéseket, így időben lehet reagálni a felmerülő feladatokra, problémákra.

“Milliós összegek ugrálnak előttem a beszélgetés hallatán”

Gyakran tapasztalható, hogy a rendszer szó hallatán az emberek pánikba esnek, hogy ez biztosan őrült drága lesz. De egy komplett rendszer 300.000 - 500.000 forinttól már elképzelhető. Viszont sokkal nagyobb költségre rúgnak azok a problémák, amelyektől megvédhet.

Kérdések, amelyekre választ kapsz a mai vízkezeléssel foglalkozó epizódból:

  • Mi befolyásolja a csapvíz minőségét?
  • Hogyan válasszunk a sokféle megoldás és berendezés közül?
  • Milyen problémák merülhetnek fel egy háztartásban a víz körül?
  • Valóban más víz kell ivóvíznek, fűtésnek és az elektromos berendezéseimhez?
  • Nehéz feladat a vízrendszerek üzemeltetése?
  • Valóban már a vízkezelés terén is digitális forradalom van?
  • Milyen összeget kell befektetnem, hogy az otthonomban tökéletes vizet kapjak?
  • Az oké, hogy otthon jó vizet iszom, de mit tegyek, ha utazok?

Itt találod a Segítség, felújí­tunk podcastet!

Ha a jövőben nem szeretnél lema­radni az új részekről, akkor irat­kozz fel a Segítség, felújí­tunk! csator­ná­jára a kedvenc podcast leját­szódban!

Sound­c­loud: sound­c­loud.com/segitseg-felujitunk

Apple Podcast: cutt.ly/6vijmwJ

Spotify: open.spotify.com/show/4EEzhEhPP1SVOLWayt2seb

Visit your local website

Stay on this website